AZ EMBERI "TEREMTÉS"

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. Sok millió év után azonban az ember végre elég okos lett. Azt mondta: Ki beszél itt Istenrõl? Jövõmet a magam kézbe veszem. Kezébe vette hát és megkezdõdött a Föld utolsó hete.

A végsõ hét elsõ napja:

Az ember elhatározta, hogy szabad, jó, szép és boldog lesz, többé nem lesz Isten képmása, hanem ember. S mert valamiben hinnie kell, hitt a szabadságban és a szerencsében, a tõzsdében és a haladásban, a tervezésben és a biztonságban. Biztonságáért a lába alatti talajt megtöltötte rakétákkal és atomtöltetekkel.

A végsõ hét második napja:

Elpusztultak a halak az iparvizekben, a madarak a vegyszergyárak permetében, amit a hernyóknak szántak, a vadnyulak az utak ólomfelhõiben, az ölebek a kolbász gyönyörû piros színétõl, a heringek a tengeren úszó olajtól és a tengerbe süllyesztett szeméttõl, mert a szemét sugárzó volt.

A végsõ hét harmadik napja:

Elszáradt a fû a mezõn és a lomb a fákon, a moha a sziklákon és a virág a kertekben. Mert az ember maga készítette az idõjárást és osztotta szét az esõt pontos terv szerint. Csakhogy kisebb hiba csúszott a számítógép programjába, mely az esõt elosztotta. Mire a hibára rájöttek, a szép Rajna kiszáradt medrét megfeneklet uszályok borították.

A végsõ hét negyedik napja:

A négymilliárd emberbõl három elpusztult. Egyesek attól a betegségtõl, amit az ember maga tenyésztett ki. Valaki ugyanis elfelejtette a tenyészetet elzárni, pedig a kórokozók milliárdjai csak a következõ háborúra készültek. Még a gyógyszerek sem segítettek, habár régóta hatniuk kellett volna a bõrkrémekben és a tisztítószerekben. Mások éhen haltak, mert valaki eldugta a gabonatároló kulcsát. Az emberek Istent káromolták, mert úgy emlékeztek, hogy tartozik nekik a szerencsével. Már csak ennyit jelentett számukra Isten!

A végsõ hét ötödik napja:

Az életben maradtak megnyomták a piros gombot, mert veszélyben érezték magukat. Tûz vette körül a földgolyót. A hegyek égtek, a tenger elpárolgott, a városok betonvázai feketén meredeztek és füstölögtek. Az angyalok pedig az égbõl látták, mint válik a kék bolygó vörössé majd piszkos barnává és végül hamuszürkévé, és tíz percre félbeszakították éneküket...

A végsõ hét hatodik napja:

Kialudt a fény. Por és hamu takarta el a napot, a holdat és a csillagokat. Az utolsó svábbogár is elpusztult - mely eddig életben maradt egy rakétabunkerben -, a rettenetes hõségtõl, ami még oda is behatolt.

A végsõ idõ utolsó napja:

Végre nyugalom lett. A Föld újra puszta és üres. Sötétség borítja a száraz földkéreg repedéseit és hasadékait. Az ember szelleme lidércként lebeg a káoszban. Majd a pokolból hangos kacagás hallatszik, mely felhatol egészen az angyali karokig. Az ördögök érdekfeszítõ történeteket meséltek egymásnak az emberrõl, aki a maga jövõjét a saját kezébe vette...

Oldal: Világvége
Öregcsertő Plébánia Szent György Tiszteletére - © 2008 - 2024 - geoorg.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat